Tamás's profile< NEO> YOUR PAGE FROM TH...PhotosBlogListsMore ![]() | Help |
|
February 24 Láncreakció Avagy miért van King Kong a tévém mögött....
Az úúúgy volt, hogy én csak kólát szerettem volna inni és előtte bcsukni az ablakot, mert fáztam.Én kis bamba
jószág azt gondoltam, hogy ez a komplikált müvelet, speciel, felálni innen, odamenni az ablakohoz, becsukni,
visszaülni ide...Szóval azt hittem, hogy ebben az összetett, ámde igen kifunomúlt mozgássort igénylő akcióban
semmiféle különösebb hibalehetőség nincsen.De rá kellett jönnöm mekkorát is tévedtem.És ez az apró dolog másfél órát vett el, az amúgy is érdekes és izgalmas kis életemből.
Azzal kezdődött, hogy amikor feltápászkodtam, belerugtam a számítógépembe, mire az besértődött és újraindúlt.
Ugyanezzel a mozdulattal át is estem rajta és belehasaltam a mikrósütőmbe, fél centire landolva az üvegablaktól.
Amikor megpróbáltam feltápászkodni, az elektromos kályhába kapszkodtam meg, megnyomva a kapcsolót és
felordítottam a fájdalomtól, mert megsütötte az újjam.Ekkorra azt hiszem már nem maradt a szótárban olyan
káromkodás, amelyet ne használtam volna fel.A kályha káblele alattomosan rátekredett a papucsomra, aminek egy
hasonló, előrefele -lendülős elhajlás- lett a következménye.De akkor már áltam stabilan.Odamentem az ablakhoz
, hogy becsukjam.Az ablak kilincse leszkakadt.Felmetem csavarhúzóért.Közben bementem a mosdóba.Ülök a
retyón.A vécepapir beleesik.Előtte persze lehúztam.Na klassz dugulás lett, mindenütt víz.Jelzem ekkor már
a toppon voltam idegileg.Feltakarítottam a vécét.Le kellett zuhanyoznom és megfeledkeztem arról nyitva
odalenn az ablak.A zuhanyzás csont nélkül sikerült.Ha nem nézem azt az elhanyagolható apró kis kellemetleséget
, hogy először tusfürdő helyett magamra nyomtam a fogpaszta teljes tartalmát.
Mire leértem a pincémbe, a macskák belakmározták a kikészített ebédemet.Oké.Látom egy rendőrautó áll a ház
előtt.Egy szál törölközőbe voltam csavarhúzóval a kezemben1.Fél lábam kinn,
a másik benn a szobában.Odajöttek a zsaruk.Hiába próbáltam magyarázni, hogy az én abalakom, nem hittek
nekem.Bevittek a rendőrségre. Na végül igazoltak, hazakerültem, visszahoztak.
Megcsináltam az ablakot.Közben levertem a Kingkongos dvd.-t a tévé tetejéről.Visszaültem a géphez,
csont nélkül.Veszem a kólát a kezembe.Persze az is lefröcsköl.Most itt ülök basszus egy szál törölközőben,
tiszta ragacsosan, csavarhúzóval a kezemben.
És kurvára nem értek semmit !!!
February 22 Jóska a Villanypásztor A Supra vezető Józsi...
Este még rátalált a lukra eleget,
Másnap már a Szupra József, fel a csúcsra, ezer bírkát vezetett.
Ott napoztak a sötétig, mind a Józsi mind a nyáj.
Aztán éjjel hazmentek várta Őket kis tanyáj.
Felébred ismét a Jóska.
El is ment aznap a jósda.
De elküldték a búsba, vágja magát duplán kussba.
Icipicit pityeregve, sétálgatott fel a hegyre.
Hírtelen nagy vihar támadt, el is kapta a Jóskámat.
Belevágott, mit a bánat, egy hatalmas nagy villámlat.
Megmondtam má neked százor,
Így lett Józsi villanypásztor.
Ős Vers Abbé Pasa Furgolyája
Danában- danába, mandákban- mandalázva
Izzus- Rítust keresztelve,
Sojknak- Jójknak menesztelve,
Hír,
Vivén.
Által Meddikén a meddikátus, veszve féltekén a Szindikátus.
Ajpá- Akarattyány Aparátusz.
Hebrőnek,
Moldova- tengörnek, a Meddőnek és
Az Embörnek.
Jojgá - jojgatások,
Foglyá- Furolyások, híresztölnek.
Háborgó Égékben,
Képpen Ararátban és a Továbban,
Kalján - Meskiahel,
Szuprán - Szuprahanel,
Ment el Elenttel örökbe.
Sejdé Meskahale, Ánor,
Metusaleh és a Bátor- Ámor.
Olybá diskuráznak de még furgolyáznak.
Ada.
Abbé.
A Pasa.
Óvszervásálási praktikák... Óvszervásárlás
.... és az a problémám, bár bevallom most nincsen rá szükségem , csak ha lenne, hogy egyszerűen nem tudom hogyan vásároljam meg. Az a gondom, nagyon nem szeretném, hogy amikor bemegyek a boltba, mindenki tudja: - " aha ez kotont vesz, biztos dugni fog". És amikor odaérnék a pénztárhoz marhára zavarban lennék, ahogyan a boltos pakolja ki a kosárból a dolgaim. -"Egy kiló liszt, cukor, tejföl, paradicsom, koton." Ha pedig a gyógyszertárba mennék, akkor pedig ki kéne mondanom, sőt a méretét is meg kéne adnom. Én nem szeretném ezt közölni. Nem beszélve arról, amikor hazafelé sétálva végig az járna a fejemben, hogy ott van a szatyorban.
A fentiekre hivatkozva a következőket eszeltem ki.
Óvszervásárlás előtt először is tereljük el a gondolatainkat, valamilyen más, egyéb jelegű termékre gondolva, pl. , hogy milyen jó lesz ha megveszem azt a szép kardigánt magamnak, vagy ha hazavihetek valami új és izgalmas filmet. Szerezzünk be egy teljesen másmilyen dobozt, pontosan akkorát, amibe az óvszeres bele fog férni, így majd a hazafelé vezető úton nem az jut eszünkbe, hogy kotont vásároltunk, hanem a másik termék neve cseng a fülünkben.
Az óvszeres polcnak csak véletlenül menjünk neki, de pontosan úgy, hogy az óhajtott típus éppen kosarunkba essen, majd ha ez megvan, egy hirtelen mozdulattal simítsuk rá a kenyeres zacskót a dobozunkra óvatosan. A pénztárhoz vezető úton egy kólásüveget az egyik kezünkben tartva és fütyörészve - a : "Nem vagyok én apáca"- c. számot- tereljük el magunkról a figyelmet. Arról, hogy esetleg lehetséges, mégis óvszert vásároltunk. A pénztárhoz érve ejtsük le kosarunkat és lépjünk rá az óvszeres dobozra, majd rúgjuk kívül a kasszán, miután összepakoltunk és felálltunk. A legjobb módszer előre lecsavarni a kólásüveg kupakját, így az, az esést követően felrobban, szanaszét locsol mindenkit és senki sem figyel a bal, vagy a jobb lábunkra, amellyel finoman megpöccintettük áhított termékünket.
Amint kívül érkeztünk a pénztáron, lázasan kezdjük el pakolni szatyrainkat, hátfájást színlelve, lehajolva a dobozért, amelyet azonnal csempésszünk bele a másik dobozba, amit előre magunkkal vittünk. Ha esetleg mégis lebukunk, kezdjünk el azonnal ordítozni a biztonsági őrrel, hogy: miért akar nekünk kotont eladni? Mondjuk azt, impotensek vagyunk és ha tovább folytatja ezt, feljelentést teszünk ellene becsületsértésért.
Menjünk haza a frissen vásárolt óvszerünkkel és használjuk egészséggel. Ha kilenc hónap múlva azon kapnánk magunkat, hogy már egyel többen vagyunk, nyugodtan vigyük vissza a boltba. Akkorra már úgysem lesz meg a számla
és ingyen kicserélik nekünk hibátlanra.
Igaz, akkor már cseszheted kiskomám...
February 15 Bocs Béci:) Előszó
Maidstoneban a piacon láttam egy csajt.Olyan első látásra nőt.Mert másodikra sajnos férfi volt.Teljesen úgy öltözködik és úgy is néz ki, mint egy nőszemély, azonban ha kicsit közelebb megyünk, a tapasztalt férfiszem azonnal észrevesz néhány feltűnő jellegzetességet.Barátom ! Ha esetleg itt járnál és nem vetted volna észre és azon kapnád magad egy rózsaszínű díványon, hogy: " olyan neked is van".Nos, ne mond, hogy én nem fogyelmeztettelek.Jelzem az utolsó pillanatban én megúsztam.Még életemben nem kaptam kedvet aranyérrel élni le a mindennapjaim.
Átszellemült, kicsit mohó, ámde sosem léha.
Így sétálgat a piacon.
A Kurvicsek Béla.
Áldozatra várva, elméjében reketye.
Meg- megcsillan a fényben.
Szemüvege- kerete.
Hoszzú fehér kabát, piros blúz és kóser rúzs a száján.
Középtájon azért, akad egy kis látvány.
Lingi-lingi, banga- tanga.Persze csak nyaranta.
Fázik most a szentem.
Csizma is van rajta.
Szép sál a nyakában.Csak nem elég szoros.
Node szemüveges.
Azért olyan okos.
Kezét úgy használja, akár csak egy díva.
Hogyha nem vigyázol meg is leszel hívva.
Gondolom jó háziasszony, vagy nem tudom, hogy hívjam.
Mert répát és uborkát, sosem vesz a boltban.
Sonfordálva lesked.Áldozatra várva.
Vigyázzál magadra !
Meg ne legyél hágva.
Szaladj ha mögéd áll, mert mondom nem béna.
Vagy két méter magas.
A Kurvicsek Béla.
Úgyhogy cimboráim, óvva fegyelmezlek.
Ha a piacon jársz -kelsz.
Szentelj időt figyelmednek.
Mert ha nem vigyázol, könnyen érhetsz célba.
Már ha arra vágyol.
Elkapjon.
A Béla.
( Inkább öltözködöm és felveszek valami erényövet a melóba.Sose nem lehet tudni.Hol bukkan fel legközelebb.)
Eltelt egy kis idő Tisztában vagyok vele, hogy nem túl jó, amiket írok, mármint a zagyvaságaim. Inkáb csak kontrollnak használom őket, hogy hol is tartok. Elmesélem az utóbbi pár hónapot.
Lassan hat hónapja dolgozom ugyanazon a munkahelyen. Szeretem, mert ha megcsinálom a dolgom rendesen, senki sem szól hozzám semmit sem. Reménykedem abban, mivel még nem magánál a vállalatnál, henem a vállalat előszobájában, egy ügynökségnek dolgozom, szóval remélem alkalmasnak fognak találni arra, hogy felvegyenek. Úgyhogy eldöntöttem nem cserélgetem a munkát ha nem muszály. Ha sikerül, az havonta dupla pénz lenne, ugyanennyi vagy kevesebb munkával. Ehhez annyi kell, hogy folyamatosan jól dolgozzak, egyszer csak beadjam a kérelmet és elfogadják. Most sem rossz, itt is van pl. fizetett szabadság, amely az ilyen ügynökségeknél ritka. És a munkaidőm sem rossz. Mindíg máskor. Van szabadidőm is. Tehát ez marad.
Novemberben feladtam, hogy tovább mászkáljak itt az én autómmal. Nem volt már hozzá idegzetem, mert féltem mi lesz ha a zsaruk megállítnak. Úgyhogy kértem egy kis segítséget, a parkolást illetően és az most egy helyben áll, én pedig kispóroltam egy autót. Egy Rovert. Tíz éves, kettőszáznyolvan font volt. Ehhez jött még egyszáznyolc font, ez a hat havi útadó, kb. szintén ugyanennyi biztosítási fedezet, és havonta negyven font biztosítási díj. Csak azért voltam ennyire bátor, mert ahol lakom, a főbérlőm szakmája autószerelő, ezzel is foglakozik és a feleségéé volt az autó. Tehát rendben van. Diesel, belül Honda motor. Kell ennél jobb? Külsőre sem rossz, kétliteres motor, picit itt-ott van egy két javítás de szuper. Most ezzel járok dolgozni.
Nem akartam, mert nagyon felkavart de elmesélem a karácsonyom. Nem mentem haza. Azt gondoltam itthon és szürkén fog eltelni.A Szenteste ilyen is volt.Vettem pár gyertyát.Azoknak, akiket valóban szeretek és meggyújtottam őket , megvártam, amíg leégnek.Ennyi volt a huszonnegyedike.Azért nem írok számmal, ne nagyon lehessen máshonnan érteni.
Az otthoni eszemmel azt hittem, mivel, ahol lakom, Ők nagyon szeretik a cicákat, van is nekik négy, most is. Egyébbként ez itt általános. Szóval azt gondoltam, hogy biztosan nem foglalkoznak velem. Bevallom kicsit bőgtem is.
Akkor, amikor megláttam az asztalt.Ők elmentek a rokonokhoz. Mondták van egy pár ajándék nekem ott.
Komolyan nagyon örültem, mint egy gyerek. Ami volt azon az asztalon azt mind nekem vették. Volt zokni, nadrág, cipő, tusfördő. De nem is ez a lényeg. Megjegyzem egyszer sem érezhették, hogy nem tudom maganak megvenni, tahát nem sajnálat volt. Mindíg figyelek az ilyesmire. Nem láthatták, nekem ilyen nincs. Nem is azért kaptam. Szemtelen sem vagyok, mindent veszek én is, ami kell. Ha a háztartásba, azt is. Szóval még csak véletlenül sem ezért. Csak, hogy örüljek.
Mivel tulajdonképpen ők nekem senkik, ez úgy betalált mint egy mérgezett nyíl. A kezdetektől nem néznek hüjének. Mióta idejöttem bíznak bennem. Csak úgy. Feltétel nélkül. Az ajándékok pedig mi más ha nem a szeretet kifejezése. Másnap elvittek a családjukhoz ebédelni. Mindenki nagyon kedves volt. Érdekes ilyen kis karácsonyi süveget használnak, mint a királyi korona. Kötelező feltenni. Persze, rajtam volt, pedig... De most örültem neki. És van egy szokás is. Egy nagy kosár, tele kis dolgokkal, amelyeket mindenki összevásárol és abból kell húzni.
Nem tudom már mit húztam. Nem is az a fontos .De tudom. Családot.
Szóval. Nem az van, hogy valaki megmondja nekem mi a jó. Hanem az, van időm kitalálni és senki sem osztogat tanácsot, de főleg nem észt. Ha valamit el akarok mondani, elmondhatom. Nem kell azt éreznem, hogy mert valaki gazdagabb nálam, akkor már mindent jobban is tud. Legalábbis az én dolgaimat illetően.
Azon kívül, hogy szinte mindennap dolgozom, itthon vagyok a szabadidőmben. Néha elmegyek úszni. Próbálom magam minden egyes nap meggyőzni, hogy folytassam ezt. Pici dolgokkal. Hol egy jó kajával, vagy egy klassz filmmel vagy csak egy gondolattal. Nem járok el. Nem az én világom. Nem is barátkozom. Csak vagyok. Gondolkodom de olyan, amit el szeretnék mesélni más semmi sem történt. Nem élek egy mozgalmas életet. Bevallom nem is nagyon vágyom rá. Talán társra. Néha. De igazából azt sem tudom sokszor. Láttam a tévében klassz családokat, akik segítséget kértek egy nevelőnőtől, megzabolázni a gyermekeiket, mert nem birtak velük. Ez egy sorozat itt. Nanny Házhoz Megy- vagy ilyesmi. Azért írom le, mert pl. azoknak a családoknak megvolt úgymond: " mindene". Szép ház, klassz munka, autók, gyönyörü pici gyermekeik, barátok. Azt hiszem sokak vágya ez. Arra gondoltam, amikor láttam ez, hogy fogalmuk sincs arról, hogy ők valójában milyen boldogok. Néha azt érzem ezt a fajta boldogságot képtelen lennék elviselni.
Nem is baj, mert ami van, az igazi. Amit mostanában gondolok. Valahogy úgy élni, hogy ne ártsak vele senkinek. Észrevétlenül talán. Ártani már nem akarok. Próbálok is vigyázni.
Nagyjából ennyi volt, mert rosszat sem akarok írni senkiről sem. De még gondolni sem. Talán akkor nekem sem lesz.
Ezen filózok mostanában.
February 14 A Laza familia . Alias: Lazáék Egy átlagos nap a Laza családban...
Reggel fél hétkor, mint rendszeresen a Laza familia feje vagyis: Link Apu- leül az asztalhoz olvasgatni az éppen aktuális sajtót, és majszolgatni közben az éppen aktuális sajtot, amely annak a szendvicsnek a tetején helyezkedik el, melyet Lubár Anyu még tegnap lefekvés előtt állandóan kint felejt az asztalon, megelőzve ezzel a hatórás ébredést.
Mindeközben hatalmi harcok folynak a fürdőszobáért a család két csemetéje között. Ziccer Öcsi szeretne észvrevétlenül beosonni, hogy levezethesse a felszültésget a hajnali pornómagazinok olvasása után, ámde ebben rendszeresen megakadályozza nővérkéje: Dugi Hugi-, aki pedig az éppen aktuális körömlakk színének kipróbálását, általában erre a korai időpontra időzíti.
A szomszéd Kezes Lábas nénit, a Laza család macskája: Ribanc Círmi- nyávogása toborozza virradóra, amíg a többi kedves panellakónak jut még kb. 30 perc, mielőtt a Laza -Familia atomtámadást megszégyenítő hangazavarral, le nem robog a lépcsőn.
Elsőnek Dugi Hugi ér haza az iskolából, vagyis lenginkább Merdzsó Feritől , ahová Hugi a suli helyett, alatt és után, el-el járogat. Mire Apu is megérkezik Hugika a legátszellemültebb mosollyal ül kicsiny íróasztalánál, tanulást színlelve. Apu első dolga, hogy kinézzen az ablakon, hiszen nem véletlenül, a harmadik emeletről Pláza Icu mindíg, ebben az időpontban viszi le a szemetet, hatalmasakat hajolva a konténerbe, hogy Apu, ezekben az üres perceiben is minden tekintetben megszemlélhesse. A bájvigyorok és Apunak az ezt követő félórás eltünései, illetve a mennyezeetről lepotyogó vakolat ( melyen Hugi klasszakat szokott kacagni ) között szoros összefüggéseket lehet felfedezni.
Mindeközben Lubár Anyu telefonál, teljesen megnyugtatva Aput, hogy sajnos most is túlóráznia kell, azután még bevásárol és ma szintén később ér haza. A/1. A / 1.
Szúrt seb, vágtat egy fekete ló velem.
Át a réten, hátán az életem, át az embereken, át- hat.
Az érzelem, áll- tat, mindenütt ágak félek, hogy leesem.
Fáj a seb.Velem vagy ?
Vagy ellenem ?
Nem lát- lakat van a szívemen.
Minek éltem?
Féltettelek. Azután még el is meséltelek magamnak. Tüske karomba faágból.
Arcomba csap, meleg lombajit érzem.
Ülök és nézem, ahogyan vérzem érted el.
Sebeim bekötik a levelek. Mozdulatlan heverek itt csak.
Csitt csak! Kék van fenn. Látod ?
Velem a végtelen. S veled repültünk benne. S te most mellettem fekve, kezed- kezembe teszed.
Érzem még a remegésed.
Magam is remegek.
Irtóznom kell tőled, hogy jobban szerethesselek?
Felállnék .
De vissza zuhanok.
Roskadva és bízok és veszítlek el.
Magamhoz láncoltalak?
S talán te is futsz, mert láttad önmagad... February 12 Vers Egy Reninek Reninek Játszottam labdával elvették. Üveggolyót kerestem, aztán végleg elgurult. Jó időt reméltem, mire beborult Futottam messzire de ugyanoda érkeztem. Gyorsítottam, amikor fékezni kellett volna. Máskor meg mikor sietni, azonnal fékeztem. A pedált két lábbal taposva. Tanultam sokat, mikor nem kellett. Dolgoztam, ráfogtam. Lecke helyett. Szerelmes voltam, mikor nem szerettek. És nem szerettem ha engem szeretnek.. Nem lettem okosabb. De a csendet kedvelem. Az is csak rendetlen, mert elbújik előled. Neked kell keresned. Megkeresned. A saját csended. Ballada a Mitológiából A Homo - Tahousz kiaklaulása Egyetemi beszámoló Előadást tartja : Dr Mindentudok Ákombákom Béla Jegyek se elővételben se máshol nem kaphatóak, nem is voltak , nem is lesznek. Előadás kezdete : - Rögvest. ..............valamikor időszámításunk kezdetén, közepén, végén és most is.... ......................... ... és nem is beszélve a következő diákról , amelyeken megtekinthetik, a mára a Homo - Sapiensből kifejlődött és a mai napig a Földön elsokasodott, Homo - Tahó, avagy, Homo - Tahousz, igen érdekes és jellegzetes populációt. Megjegyezném, hogy kb. 50 év múlva kialakúlhat a Homo - Kos és a Homo -Computerus esetleg a Homo - Lesbikus és ezek keverékei, egymástól teljesen elzártan és elkülönitve élve. Nos. Ha megtekintik a következő felvételt, jól látható pl. hogy a mai hétköznapi ember, mennyi és milyen foglalatosságok miatt képtelen őseink módjára, egy viszonylag kiengyensúlyozott és természetes közegben, megfelelően boldog életet élni. Elnézést ez az otthoni gorillás képem volt.Igen éppen játszott rajta a macskával.Vagyis a néhai cicámmal. Naszóval ezen a dián, ez az, megvan végre, itt jól kivehetőek a Homo - Tahousz jellegzetességei.Visszafejlődött értelme kapcsán képtelen pl. megkülönböztetni nemi szerveit az agyától. A következő felvétel egy hatos BMW belsejéből, jól ábrázolja a mostani háziasszonyok mindennapos elfoglaltságát.És ne a szatyrokat tessék figyelni, hanem az aktust. Ezen a pillanatképen pedig Józsit láthatjuk, elfoglalt állapotban.Jelzem, ez ugyanaz a BMW. Tehát mit is állapíthatunk meg? - Tessék Sanyika ! - A szatyrok a Tescoból valók professzor úr. - Remek észrevétel.Noshát mit is jelent ez?A szatyrok lehetnének a Lidlből vagy akár a Corából is.Nos.Egyrészt, aki a Lidlbe jár nemigazán van új hatos BMW-je.Tehát lehetősége sem, hogy annak belsejében, nemi aktust kezdeményezzen vagy esetleg viszonozzon.És máris eljutottunk a legkényesebb ponthoz, hogy valójában a sexulatiás életszínvonal kérdése is.Akinek több a szabaideje, nyitottabb a sexuális élete.Úgymond, jobban vevő a mindennapos kísértésekre is, hiszen megengedheti magának. Ennek logikus következménye lesz, hogy az érzelemek és a társas kapcsolatok gyengülni, amig az érzelemmentesek, vagy csak a kimondottan sexuálisak erősödni fognak. - Elnézést professzor úr ! - Sandra? - Ha megkérdezhetem.A professzor úrnak milyen autója van? - BMW.Természetesen.Hatos. ......................................................... |
|
|