( Feltételezem az eső két fejezetet ellopták. De nem gond, meg fogom írni ismét.)

                                                           Az első év

  Még nem rohanhatnak meg szörnyű emlékek, mégis, mikor alszol, néha mintha nyugtalan lennél. Vagy az a borzalmas, amit eddig tapasztaltál meg a világból, vagy az, amit ezután fogsz.

 Jönnek-, mennek az  arcok felváltva körülötted. Egyikre azt mondják, hogy: nagymama, másikra: nagypapa és a többiek: a rokonok. Látsz olyan dolgokat, amelyek fent vannak és úsznak a levegőben, hallasz fura, nem emberi hangokat. Megtanulod: cica, kutyus, és egyebek. Az első három hónapod szinte csak alvással és evéssel telik, hiszen rettenetesen elfáradsz, a naponta rád zúduló, újabb információk hadseregétől.

 Milyen típusú ember képes gyermeknek ártani? Ki az, aki bárki gyermekének megmondhatja, miért is bűnös voltaképpen? Hogyan történhetett meg, hogy kisgyermekek milliói mentek halálsírba? Talán bizony bántottak valakit? Ki az, aki azt meri mondani ezek után, hogy: az ember alapvetően jó? Valaki azt mondta:- " Egy kisgyermek álmát megzavarni nem szabad." Igaza volt? Felelősek vagyunk-e, a még meg sem tett dolgainkért.?És a gondolatainkért? Pusztíthat-e egy gondolat, amelyet útjára engedünk?

Elmesélik neked mi a fehér és a fekete, meg mi a színes. Érzed, hogy nem akarod, de néha valami nem stimmel. Olyankor ordítasz, jön valaki és megszabadít ettől. Kicseréli a pelust. Mozogsz, próbálsz helyezkedni oda mindig, ahol a legjobb. Felvesznek, ha akarnak, letesznek ha megunnak. Felfedezed a kezed, megtanulsz kapaszkodni picit. Próbálsz mindent a szádba venni, megkóstolni.

 Később ahelyett, hogy valamit a szádba vennél, inkább kimondod és megkérdezed majd a dolgokat, amelyeket nem értesz. A különbség a kettő között az lesz, hogy amíg csecsemő vagy, senki sem fog bántani ezért. Amikor azonban már felnőtt leszel, és meg szeretnél győződni bármiről is, bármit vagy bárkit veszel is a szádra, bármiért is, az már nem lesz büntetlen. Tudni fogják, hogy amikor kérdezel valamit, egyrészt előfordulhat, hogy tudod a választ, és csak kóstolgatsz, mint a csecsemőkorban. Másrészt az is lehetséges, hogy csak rettenetesen egyedül vagy és beszélgetni szeretnél. A  kérdésekben általában, a válasz mindig adott.

 Hat hónap, mindennap ugyanolyan. Sírsz, eszel, alszol, rokonok. De az is előfordulhat, hogy nagy a csend körülötted és csak enni adnak és otthagynak. Lassan elindulsz mászva felfedezni. Észreveszed, hogy a dolgok sebezhetőek és bizony még akár te is képes vagy fájdalmat okozni, akarva vagy akaratlanul saját magadnak is.

Néha tetszik neked és szimulálod a fájdalmat, mert olyankor szeretetet kapsz. Tehát megtanulod: fájdalom= szeretet.

  Azután csak sétált az utcán, valami romantikus számot hallgatva és azon gondolkodott, hogy ma éjjel lefekszik a sínekre. Első szerelem volt, és ahogyan lépkedett, úgy csorogtak a könnyei az úton, és úgy hasadt meg a szíve első alkalommal, mintha több fájdalom már nem férne bele ezek után. Mert a filmekben nem ez volt. Se a könyvekben. Se a gondolataiban, vagy akár az érzelmeiben. Miért? A fájdalom, amelyet most okoz önmagának, tudván-, tudva, hogy csak azért, hogy kicsit is szeressék, ez a fájdalom: öröm. De ilyenkor már senki nem veszi fel, hogy elringassa ismét.

   Összetörsz tárgyakat, hallod, hogy: nem szabad! Azt mondják: aranyos  vagy és ügyes-és azt is, hogy: mennyire ennivaló vagy, meg szép. Nos! Komolyan is gondolják. Ennivaló vagy! Már ha elfogy az élelem, és csak te maradnál. Igen! Gond nélkül felfalnának. Igazat beszélnek. Persze még nem kell aggódnod. Főként, ha a szüleid és szeretnek. Mivel gyermek, vagy és amit érzel, azt tisztán és jó érzed, az ösztöneid megvédenek.

  Megtanulod, hogy az emberek, minden dolgot másképp neveznek el, és kezded is felfogni, megérteni ezeket. Ha megkérdeznek, rájuk tudsz mutatni, és már picit gagyogsz is, szeretnéd elismételni a hallottakat. Persze még nem érti senki. Megnyugodhatsz, később sem fogja mindenki, pedig akkor már a szavakat és azok jelentését is elsajátítottad. Tanult dolgok jelentését. Évezredeken keresztül kialakult, beidegződött, örökölt és folyamatosan változóakét. Kezdesz egyedül enni, és egyre többet látsz a világból is.

Orvosokhoz visznek, ahol szurikat kapsz, melyek hasznosak, ha életben akarsz maradni. Néha rohannak veled a szüleid a kórházba, mert beteg vagy. De hamar gyógyulsz. Találkozol korodbeliekkel, játszhatsz velük, lehet társaságod, hasonlóak tehozzád.

  Az első évben tehát megtanulsz, legalább annyira vigyázni magadra, hogy kis idő múlva megtörténhessen veled az első nagy csoda az életedben, amikor is: felállsz.

  Járni nem lesz könnyű. Talán lépkedni igen. De az utadat járni messze nem lesz az. Most még menni fog két lábbal állni a Földön, mert minden támogatást meg fogsz kapni hozzá. Egyszer azonban majd egyedül hagynak, és akkor már hiába tudsz járni. Ha elesel, neked kell majd felállni, nem segít senki. Ha mégis, attól sem lesz jobb, vagy könnyebb. Akkor majd sokan lesznek, akik ki akarnak gáncsolni folyamatosan. Akinek folyton segítenek, és ez egyszer csak abbamarad, az, ha elesik nem biztos, hogy felkel. Aki magától kel fel, segítség nélkül, akárhányszor esik is el, mindig megpróbál felállni.