Angyali üzenet

 

Azt hiszem, vakmerő különc vagy! Azt hiszem, tehetséged van, hogy szembeszállj a szokványossal és elkápráztatod a nőket!. Nem szabályoknak érvényt szerezni születtél, hanem arra, hogy megszegd őket. Tudod mit? Igazából ezt szeretem benned!

Nem kell mindent kimondani.

De hogy csókoljam meg úgy, hogy ne vegye észre, hogy imádom?

Szereted azt mutatni, hogy kemény, hidegfejű férfi vagy, eljátszod, hogy semmitől sem rettensz meg, de az igazság az, hogy azért lettél te az univerzum magányos ura, mert azt remélted, hogy legyőzöd, ami a lelked mélyén kísért téged: a gyengeség, a szerelem, a gyengédség…

Igazából senkit nem ismerek, akit ne kísértene valaki vagy valami, és valahányszor megpróbáljuk egy szikével kivágni a fájdalmat vagy elrejteni a szekrény mélyére, rendszerint belebukunk. Csak úgy tűnnek el a ronda foltok, ha új lapot nyitunk, vagy eltemetünk egy régi történetet, hogy végre megnyugodjon. Téged is megsebzett valaki, egykor….de vedd észre, hogy most más valaki áll előtted, és tárja ki a szívét! A múlt meghatároz bennünket. Jó okunk lehet rá, hogy szökni akarjunk előle, vagy a benne lévő rossz elől. De csak úgy szökhetünk el, ha valami jobbat tudunk hozzá tenni. Tegyél hozzá mást, mint eddig! Viselkedj másként, mint eddig, adj esélyt annak, hogy másként történjenek a dolgok, akard, hogy jó legyen….velem!

Ki nem álmodozik közülünk arról, hogy szeressék? Azzal a különleges szerelemmel, amely túlharsogja az értelem hangjait, és fölötte áll a józan észnek? Azt akarom, hogy olyannak szeressél, amilyen vagyok, és egyszerűen csak azért, mert vagyok. Nyafogósan, nyikorgósan, hülyén…és akkor, amikor szaros szék vagyok és akkor, amikor egy műanyag bili….

Mialatt én arra szomjazom, hogy teljes melegségemet egy különleges, megismételhetetlen valakinek adhassam…neked! Igen, én neked akarom adni azt az érzést, szenvedélyt és mély szerelmet, amit te ébresztettél bennem! A szerelem fogalma igen gyakran lesüllyed a testi szerelem szintjére, de ez nem feltétlenül szerelem. Sokan érezték azt, hogy szerelmesek belém, de ez csupán egyfajta testi vonzalom volt, nem szerelem. Én is éreztem úgy, akarom azt a bizonyos pasit, de ez sem szerelem volt, csupán valami, ami megfogott abban a pasiban. Veled más…téged kívánlak testileg és lelkileg is, és piszkosul szenvedek, ha nem vagy velem, és nem hallom a hangod.

Problémák akkor adódnak, amikor a szerelmet ott próbáljuk megtalálni, ahol az nem lakozik.

Ennek ellenére, lelkem mélyén érezem, hogy elidegeníthetetlen jogom van a szerelemre. Amit te csinálsz velem, olyan, mintha egy szelet tortával kínálnának, és közben nem hagyják, hogy elérjem.

Az igazi szerelem önzetlen, nekem ez ösztönös! Azt mondtad neked is. Szerintem ez nem így van. Te egoista vagy. Ami neked nem jó, ami nem egyezik az elveiddel, ami nem a te kényelmedet szolgálja…az nem jó, az nem lehet, azon nem szabad változtatni. Azt mondod: eddig bevált!

Kérdem én: Tényleg bevált? Boldog vagy? Esetleg lehetnél boldogabb?

Az egoizmus nem engedi megnyilvánulni a szerelmet. A tiszta szerelem mindig az odaadással kapcsolatos.

Sokszor mondod nekem, csak a szexért vagyok veled. A szerelem nem szex.

Amikor szerelemről beszélünk, azt mondjuk, úgy érzem, szerelmes vagyok! Pedig a szerelem nem egy érzés. A valódi szerelem nincs összefüggésben azzal, amit érzünk, mint ahogyan nem függ a külső körülményektől sem. Amikor valóban szeretünk, akkor egyáltalán nem gondolunk magunkra. Szeretni: kifejezzük a viszonyunkat, értékelünk, megosztunk valamit, segítünk, adunk. Nem próbálunk gyönyörködni az érzéseinkben, nem törünk hatalomra, uralkodásra a felett, akivel ezt megtehetjük. Te nem fejezed ki magad, nem értékelsz, nem osztasz meg semmit, nem adsz….nem szeretsz.

És ebből tudod, mindig te vagy az akit a végén elhagynak. Most ebben a levélben le akartam neked írni, hogy értem én, ezt a dolgot, és remélem megértettél.

Engedd, hogy szeresselek, és felemeljelek a pokolból!

 

 

A gyökerekről:

 

Generációk követik egymást, fiúk az apákat, lányok az anyákat, egyik a másik helyébe lép, elkövetve az elődök hibáit, átélve a győzelmeiket. De ha nem az ő útjukat akarjuk követni? Nem ugyanattól a félelemtől vagy vágytól vezérelve akarunk élni? Követendő vagy éppen elkerülendő példaként tekintünk rájuk? Úgy élünk, ahogy ők, mert ezt láttuk magunk előtt, vagy saját énképet kreálunk magunknak? De mi lesz, ha csalódunk a képben? Lecseréljük őket? Lecserélhetjük a szüleink képét, vagy a sors majd visszavezet minket arra az útra, vissza az otthon áldott melegéhez?

 

 

Csók:    Mustangod

1.Fejezet

 Sxman online élete

Megszülettem (date mikor csetelni kezdtél) Sxman névvel, ami később márkanévvé nőtte ki magát a chat világában! 6 évig chateltem, ez idő alatt sok mindent kipróbáltam, tanulmányoztam az emberek viselkedését, szokásaikat, csajoztam, pasiztam, voltam gyerek, és voltam idősebb férfi is…. Legenda lettem.

 Mára már kezdem megérteni, hogy az egész élet csak egy játszma, amelyet olyan ügyesen és jól kell megjátszanom, hogy örömöm teljék benne. „Apró örömök az életben….”  Ha veszítek, vállat vonok és nevetek, ha pedig nyerek, ugyancsak nevetek. Bárhogy is van, azon leszek, hogy tréfásan fogjam fel a dolgokat. Amit a többi chates nem így tesz,.ezért ők azok, akik sosem nyernek. Sok világ van, s mindig az a valóságos, amelyre ráhangolódunk. A chatesek, akik online életet élnek, a chat világára hangolódnak, számukra ez a valóság. Férfiak, gyerekek, tinik, nők és sokan, sokfélék. Orvostól- a képzelt orvosig, sokféle ember, de mi leginkább: usereknek- hívjuk őket. Hogy miért? Mert ők nem valóságos emberek a chaten. Bárki bármit mondhat, és tehet. Nincsenek korlátok.

 Ebben a könyvben bemutatom milyen emberek, mivé változtak a chat függőségtől, hogyan mentek tönkre életek, családok, hogyan szövődtek szerelmek, és hogyan lehet az usereket depresszióba taszítani. Rövidebben, leírom, milyen tapasztalatokat szereztem a 6 éves chates életem során. Mert én is függő voltam.

Hogy miből látszik a függőség? Ha valaki heti 38 óránál is többet szörfözik a hálózaton, akkor már kétségtelenül függővé vált. Az American Psychological Association éves közgyűlésén, Chicagóban ennek az új betegségnek nevet is adtak: kóros Internet-használat (angol rövidítésben PIU). A túlzott Internet-használat a drogokhoz, szerencsejátékokhoz, videojátékokhoz vagy a kóros evési szokásokhoz hasonló függést alakít ki. A fizikai jelenlét nélküli kommunikáció segítségével a felhasználók a megszokottól egészen eltérő létállapotokat ismerhetnek meg, és ez új, izgató érzelmeket kelt bennük. Más függőséghez hasonlóan a PIU is hobbiként vagy a munkahelyi feladatok részeként indul, de fokozatosan átalakítja a beteg egész személyiségét, iskolai, munkahelyi és társas kapcsolataiban szakadást okoz. Mindez akár klinikai depresszióval is végződhet.

Az Internet-függők, ebben a heti 38 órában, e-maileket küldenek, interaktív beszélgetéssel töltik az idejüket, miközben gyakran valódi személyiségüktől eltérő emberként mutatkoznak be. A nem függőknél ez az átlag, csak heti 8 óra. És van olyan user, aki napi 12-15 órát is képes valaki bőrébe bújva chatelni.

Mert akkor ő abban 12 órában, az a valaki lesz, és élvezi….

 A cyber világban könnyen hatással lehetünk mások életére, valahogy úgy, ahogyan sokan azt hiszik, hogy a szappanoperák szereplői is létező személyek. Emlékszem, amikor az emberek pénzt gyűjtöttek, hogy kiszabadítsák Isaurat Leonsio karmai közül.

 Az Internet egyik nagy előnye az anonimitás. Az emberek szeretnek úgy kommunikálni, hogy közben nem fedik fel valódi énjüket, nappal egy átlagos férj, de éjjel a legagresszívabb online vadállat lehet. A szórakozáson túl egy új személyiség kitalálása az elfojtott vágyak kielégítésére is alkalmas.

A hálózat-függőség legnagyobb veszélyének azok vannak kitéve, akiknek nincs elegendő önbizalmuk, gyakran feleslegesnek érzik magukat, vagy úgy érzik, mások nem fogadják el őket úgy, ahogyan vannak. Nekem is ezek az emberek- userek voltak a célszemélyeim. Én nagyon hamar kiismerem az embereket, felismerem, ki mikor hazudik, és mikor mond igazat. Ezért tudtam őket saját maguk ellen fordítani. Lelkileg sokkal könnyebb olyan valakivel kapcsolatot létesíteni, akivel sohasem fogsz élőben találkozni, és ilyenkor természetesen mindenki túloz, amikor a külsejéről van szó.

Hogy én mennyit nevettem rajtuk, boldog voltam, igen. Bátran állítom, az Internet, a legnagyobb találmány a randevúzásban a bárok feltalálása óta. Új szexuális forradalomról beszélhetünk. Ebben a könyvben azt is bemutatom, hogy tisztes családanyák, hogyan válnak sexis döggé, és alkalmi kurvává.

Mindenki, aki chatfüggővé vált, tagadta, amikor mondtam nekik : - te már chatfüggő vagy!

A legtöbben azt válaszolták, hogy nekik ugyan nincs semmi problémájuk, de ismernek olyanokat, akiknek van. Volt olyan, aki elismerte, hogy : ő bizony belegabalyodott a hálóba, és estéi nagy részét a Gyalogló chat közösségi oldalain tölti. Azt mondták: olyan közösségi érzésben lehet itt részem, amelyet valódi környezetemben nem tapasztalok! Vagy mások szerint: sokan talán túlzásba viszik a dolgot, de a legtöbben csak beszélgetnek egy kicsit, küldenek egy-egy mosolyt, azután kiszállnak. De azt állítja magáról, hogy ő nem függő: megvan a saját életem, a chaten kívül is. Ami persze nem igaz!

 A legnagyobb baj az userekkel az, hogy nem tudnak uralkodni magukon. Picit felbosszantom őket, és már hirtelen felindulásból reagálnak. És ugye a gondolkodás nélküli vélemény a legőszintébb! Innen már egyenes út vezet, ahhoz, hogy kiismerjem őket! Megtapasztalom a gyengéiket, és már uralkodom is felettük! Az, aki másokat ural, lehet, hogy hatalmas, de az, aki saját magán uralkodik, sokkal nagyobb az előzőnél. Én ezért vagyok hatalmas! Tudok magamon uralkodni. De sokszor megkaptam a magamét…Ha most leírnám, milyen jelzőkkel illetek engem, és én is őket, valószínűleg nem adnák ki a könyvem. Ha meg egy televíziós műsorban mesélném el, nem hallanátok mást, mint sípolást.

Megfogalmazom szépen. A lényeg, hogy minden ember, aki úgy érzi, hogy az egyetlen mód, hogy hatalma legyen, az, hogy másokat bántson, szánalomra méltó. Igen, talán ezt gondolhatták rólam.

 Nem vették észre, hogy tükröt tartok előttük...

Bevezetés

 

Szüntelenül működik bennem egy elképzelt világ, és az a fontosabb. Így gondoltam, amikor chatfüggő voltam. Ez az élet itt szürke, vacak és ostoba! Nem tudom, van-e másik… Mára már rájöttem, biztosan van, mert én ma már állandóan abban járok!

Ami elvezetett a gondolathoz, hogy könyvet kellene írni, az ez az esszé volt. Sokan olvasták, soknak tetszett, persze voltak olyanok, akiknek nem, de ez mellékes…Rólam szól, illetve én ihlettem… a könyv végére megérti az olvasó miért írtam, mellékes kinek nem tetszik.

 

 

Sxman

 

Ajánlás

 

Ajánlom ezt a könyvet, mindenkinek, és azoknak akik chatelnek, vagy úgy érzik, már függenek a világhálójától.

Ajánlom régi szerelmeimnek, azoknak az embereknek, akiket megbántottam, és azoknak, akik tagadják, hogy az életüket a chaten élik.

Gyerekeknek, akik online játékok világában nőnek fel, és a szüleiknek, akiknek nincs idejük a gyerekeikre….bárkinek, akit érdekel, hogy válik egy ember userré, hogyan lehet chaten ismerkedni, és hogy lehet tönkretenni egy harmonikus családot a cybervilággal….

Kívánom, leld örömet e könyvben, és fogadd meg a jó tanácsokat, amiket magam szereztem, és magam tapasztaltam a neten.

 

Sxman

Előszó

 

Esszé egy férfiról

 

 Egy barátom megkért írjak róla esszét, ami egyébként nem lenne túl nagy feladat, de ez alkalommal azzá vált.

Hogy miért? Azért, mert szinte nem is ismerem őt! A neve:  Az Univerzum ura.

Érdekes, most döbbentem rá, mennyire nem ismerem….

Megpróbálom, hiszen egyetlen feladat mellett sem megyek el, anélkül, hogy ne próbálnám megoldani.

Szerintem ő magányos.

 Legtöbben abban az illúzióban élünk, hogy az eseményeket irányíthatjuk, és veszélyes lenne, ha csak hagynánk, hogy a mindenség gondoskodjék rólunk. A mindenség, mint az Űr. És ha már az a neve: Univerzum Ura- hát stílszerű leszek. Ő ilyen az én szememben: mindenre figyelmeztet! Leginkább a saját hibáimra.Azonban fel kell kelnünk korán azért, hogy a napot emlékeztessük arra, hogy süssön? Vagy figyelmeztetnünk kell a gyerekeinket, hogy nőjenek? Sőt, talán az égitesteknek sem kell elmagyaráznunk, hogy tartsák egymás között a megfelelő távolságot. A világegyetem minden virágával, fájával, napsütésével, szelével, esőjével meglehetősen jól mozgatja a bolygónkat, mégis éppen ennek az erőnek félünk megadni magunkat, olyan ösztönösen, ahogy a gyerekek. Igen. Sokszor érzem magam pici gyereknek mellette. Néha jól esik, hogy óvni akar, és néha olyan, mintha gondoskodna rólam. Néha ! Persze nehéz megtalálni a jót egy adott helyzetben. A mi helyzetünkben végképp lehetetlennek tűnik! De számomra nincs lehetetlen, csak tehetetlen!      

 Sosem leszek tehetetlen, megbirkózom vele! Sokszor éppen a bonyolult helyzetek gyógyítanak meg minket. Számomra gyógyulást hozott, és szerelmet. Vele minden helyzet bonyolult!  Úgy gondolom az ő véleménye az, hogy a tragédiának tűnő eseményeket se tekintsük rossznak, csupán olyasvalaminek, ami van. Igazából senki sem tudja, miért történik meg velünk valami. Azt gondoljuk, tudnunk kellene, de az élet valójában titok, amelynek megfejtése csak néhányunknak adatik meg. Ő tudja a titkot, mint egy igazi: Univerzum Ura, aki mindent tud! Magányos, mint az univerzum maga….

 A magányosság tehetetlen gyászként is értelmezhető az önmagában értelmetlennek tartott világ felett, melynek persze elválaszthatatlan részei a sokszor kiüresedett emberi kapcsolatok. Mert neki ebben volt része. Ezt elmondta, és sorsszerűen éli meg minden kapcsolatát. Vajon mi lehet annak az oka, hogy az emberek képtelenek egymással hosszú időt eltölteni? A párválasztás alkalmával az emberek társat választanak maguknak. A legtöbb esetben házastársakká, élettársakká válnak. Az örök nagy kérdés ott rejtőzik minden pillanatban: vajon szeretik-e a társak egymást?  Szerelmesek-e egymásba? Vajon ki viszi át a szerelmet a másik, a túlsó partra, ha az már vajúdik? Ő a magányossága mellett fél, amit persze tagad. A kivívott pozíciójába nem fér bele ez a kép: szeretek valakit! Mert ha beismerné, és vége lenne, gyengének tűnne, ami nála nem megengedett! Pedig, nem lenne gyenge, csak emberi!

 

 A magányossága is… Számomra felfoghatatlan! Akinek életét a kívülre irányuló cselekvések töltik ki. Mert bármennyire mozgalmas is élete és bármennyire szövevényesek is kapcsolatai, személyes világára, csupán a mozgalmas üresség lehet jellemző. A külső valóság, amelyet talál, nemcsak értékekkel van teli, hanem az értékek látszatával is. És minél több értéket próbál a maga számára megszerezni, annál kevésbé tud akár néhányat is megbecsülni. Különösen azok közül (például a szeretet, az önzetlenség, a szolidaritás), melyek megvédhetnék a magányosságtól. Ebből már az is következik, hogy a szeretetet csak szeretetért, bizalmat csak bizalomért cserélhetsz- elvének gyakorlati megvalósulásától egy pillanatra sem tekinthetünk el. Mert a magányos emberek egyúttal a szeretetet is nélkülözik.

 Épp így a bizalmat, illetve a társas megértést. A szerelem pedig, amit nagyon könnyen kicsikar a partnereiből (mert beismerem a nőkhöz nagyon ért!) csak megszerzi, de nem ápolja, nem érdekli, már később lesz-e, mert úgy indul neki, úgyis elmúlik, és akkor vége, mert ez sorsszerű !

Pedig az elmúlás nem a vég, hanem mindig valami újnak a kezdete! Valami új fogalomé például: a szeretet és a bizalom. Akkor talán már többé nem akar magányos lenni! És ezt neki, az Univerzum Urának tudnia kellene!

 

 

Csók:Mustangod